Marosi Endre négy évvel ezelőtt csupán egy sportszerető apuka volt, aki lányának keresett testhezálló sportágat. Mára a Tchoukball Szövetség elnökeként dolgozik azon, hogy a különleges, erőszakmentes labdajáték minden magyar megyébe eljusson. Közben pedig létrejött egy egyesület, születtek sportsikerek, és ami talán mindennél fontosabb: egy olyan közösség alakult ki, amelybe a gyerekek örömmel érkeznek edzésre. A héten övé a klubpillanat.
A Sportoló Nemzet Klub közel 120 ezres tagságában számos szülő és társkártyával rendelkező gyermek sportol rendszeresen, kipróbálva minél több mozgáslehetőséget. Marosi Endre is egyike volt azon szülőknek, akik elkötelezetten keresik gyermeküknek azt a sportot, amit hosszú távon, örömmel űzhet.
„A kisebbik lányom, Nadin alsó tagozatosként szivacskézilabda-szakkörre járt, amikor a testnevelő tanára felfigyelt a tehetségére, és azt javasolta, hogy külön edzéseken is próbálja ki magát” – kezdte történetét klubtagunk, Endre, aki személyesen is elkísérte lányát. Nem is sejtve, hogy néhány év múlva már nem egyszerűen egy lelkes apuka lesz a pálya szélén.
Ez a különedzés a tchoukball volt, amelybe nem sokkal később Nadin után a nagyobbik lány, Amira is beleszeretett. Az édesapa látta, hogy a gyerekek nemcsak teljesítményben fejlődnek, hanem jól érzik magukat együtt, várják az edzéseket, keresik egymás társaságát, és egyre lelkesebben vesznek részt a közös munkában.
„Egy különösen intenzív, fárasztó, de végtelenül jó hangulatú edzés után a hazafelé vezető út volt az, amikor leesett a tantusz. Nem panaszkodtak a fáradtságra, nem a nehézségekről beszéltek, hanem Nadin – miközben még a labdapasszokat és a figurákat elemezte a fejében – hirtelen hátrafordult, elmosolyodott, és ezt mondta: <<Apa, itt valahogy mindenki számít. Olyan, mintha nem is csak egy csapat lennénk, hanem egy igazi család, ahol mindenkinek megvan a helye.>> Akkor és ott, szülőként elfogott az a bizonyos felemelő érzés, hogy tényleg megtaláltuk. Nemcsak egy sportot, hanem egy olyan közösségi és értékrendszerbeli otthont, amely formálja a jellemüket, megtanít az összetartásra, és ami a legfontosabb: örömet okoz nekik minden egyes nap” – mesélte a felismerés élményét.
Nem volt ezzel egyedül. Endre barátja, Kristóf szintén a gyerekei révén került közel a sportághoz egy iskolai szakkörön keresztül. A két család hamarosan ugyanott találta magát: a pálya szélén, szülőként figyelve a gyerekeket, közben pedig egyre többet beszélgetve arról, hogyan lehetne még több lehetőséget teremteni számukra.
„A pálya szélén állva rájöttünk, hogy ahhoz, hogy a gyermekeink kibontakozhassanak, stabil, hivatalos keretekre van szükségük” – meséli Endre. Innentől pedig a szülői lelkesedés lassan szervezőmunkává alakult. Előbb segítettek, majd edzőként és szervezőként is bekapcsolódtak, végül pedig közösen létrehozták a Mendei Sportegyesületet és azon belül a Tchoukball Szakosztályt, mert úgy érezték, hogy lehetőséget kell adniuk másoknak is, hogy megtapasztalhassák a sport örömét.
A tchoukballt a svájci orvos, dr. Hermann Brandt alkotta meg az 1970-es években. A játék különlegessége nemcsak abban rejlik, hogy gyors és dinamikus, hanem abban is, hogy a versengést egészen más alapokra helyezi, mint sok hagyományos labdajáték. A mérkőzés során nincs testi kontaktus, nem lehet elvenni a labdát az ellenféltől, és a játékosok nem akadályozhatják egymás mozgását. A cél az, hogy a labdát egy döntött, rugalmas felületre dobva olyan helyre pattanjon vissza, ahol az ellenfél már nem tudja elkapni.
Ebben a sportágban fiúk és lányok együtt, egyenrangú játékosként szerepelhetnek ugyanabban a csapatban. Ráadásul kifejezetten gyors a játék. Folyamatos figyelmet és azonnali reakciót kíván, miközben a játékosoknak egyszerre kell gondolkodniuk, mozogniuk és együttműködniük. Endre úgy látja, hogy ez különösen jól illeszkedik a mai gyerekek világához, akiknek rengeteg inger között kell megtalálniuk azt a tevékenységet, amely valóban leköti őket. A tchoukballban pedig – ahogy fogalmaz – nincs sok idő unatkozni.
„Nekem az egyik legfontosabb, amit ez a sport megtanít, hogy az ellenfélre partnerként tekintsünk. Lehetünk ellenfelek a pályán, de nem kell ellenségként kezelnünk egymást. A gyerekek ezt nagyon hamar megértik. Úgy látom, hogy a lányaim nemcsak fizikailag fejlődtek az elmúlt években, hanem önbizalmat is kapnak” – tette hozzá az édesapa, aki mára már Mendén sportvezetői feladatokat is ellát.
A Mendei Sportegyesület Tchoukball Szakosztályával és barátja Keszi Tchoukball Sport Egyesületével lépésről lépésre építette fel mindazt, ami a helyi gyerekek életében meghatározó sportélmény. A Mendei Farkasok 2024 októberében ezüstérmet szereztek az iskolák közötti fesztiválon, majd egy hónappal később Táborfalván ismét a dobogó második fokára állhattak. A következő évben aztán már nem volt kérdés, hogy a sok edzés és a kitartó munka meghozta az eredményét: a mendei csapat veretlenül nyerte meg az iskolák közötti tchoukballfesztivált.
Endre számára ezek természetesen fontos pillanatok voltak, de a sikert nem kizárólag az érmekben méri. Sokkal többet jelent neki az, amit egy-egy mérkőzés után a gyerekek arcán lát.
„A mai napig emlékszem arra az érzésre, amikor a gyerekek megnyerték az iskolák közötti versenyt. A helyszínen lelkendezés, ölelések és az a fajta közös eufória fogadott minket, amit csak egy igazán összekovácsolódott csapat tud átélni. Miután átvették az érmeket, a feszültség és a fáradtság egy pillanat alatt elszállt: a lányok rögtön egymás nyakába ugrottak, elemezték a legszebb védéseket, és azzal a lendülettel már a következő edzést követelték. Akkor és ott, a csarnok zajában állva, őket hallgatva kristálytisztán tudatosult bennem, hogy ez a sportág nemcsak a mozgásról és az eredményekről szól, hanem arról a belső tartásról és közösségi élményről, amiért érdemes” – emlékezett vissza.
Az idő előrehaladtával a mendei bázis mellett Táborfalván is egyre komolyabb szakmai központ alakult ki. Magyarország első tchoukball referenciaintézményében régiós szinten is nagy érdeklődés mutatkozott a sportág iránt, ráadásul a tchoukball a Nemzeti Alaptantervben is szerepel, így az iskolákban is egyre több lehetőség nyílhat arra, hogy a gyerekek megismerkedjenek vele.
Ahogy a szakember meséli, a következő lépés szinte adta magát: „Ha egy iskolai szakkörből ilyen közösség, egyesület és versenyzői csapat tud létrejönni, akkor miért ne lehetne ugyanezt az egész országban megvalósítani?” – mondja mosolyogva, hozzátéve, hogy a kezdetekkor maga sem gondolta volna, hogy egyszer elnöki pozíciót tölt majd be a Tchoukball Szövetségben.
„Ha négy évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy szövetségi elnök leszek, valószínűleg nem hittem volna el. Nem ez volt a cél. Az volt a cél, hogy a gyerekeinknek legyen egy jó közösségük és lehetőségük sportolni. De nagyon örülök annak, hogy nem álltunk meg ott, mert ez a sportág olyan gyerekeknek is lehetőséget ad, akik szeretik a kihívásokat, de nem szeretnek harcolni” – tette hozzá.
A frissen megalakult szövetség hamar belevágott az első komoly nemzetközi próbáva. 2026-ban a magyar fiatalok Riminiben, a 22. Beach Tchoukball Fesztiválon léptek pályára, ahol 123 csapat és több mint 1200 játékos vett részt. A KEME SPORT HUNGARY U19-es vegyes csapata a hatodik helyen végzett. Az eredmény önmagában is fontos mérföldkő volt, de Endre számára valószínűleg legalább ennyire emlékezetes maradt az a kép, amikor a magyar fiatalokat egy ekkora nemzetközi mezőnyben látta játszani.
„Ott álltunk egy világversenyen, és közben eszembe jutott, honnan indult az egész. Néhány éve még csak a gyerekeink edzését néztük a pálya széléről. Az első versenynapon veretlenül fordultunk a másnapra. Este leültünk a homokba a tengerparton, ahonnan beláttuk az egész partszakaszt, ahol az aznapi verseny is volt, Amira körülnézett és az egésznapos teljesítményüket értékelve, mélyen beszívta a tenger illatát, és csillogó szemmel csak ennyit mondott: <<Apa, nézz körül… Elképesztő belegondolni, hogy ide eljutottunk, és most itt vagyunk egy magyar csapatként. Megérte minden egyes leizzadt edzés.>> Felemelő érzés volt.” – folytatta.
Elnökként eltökélt szándéka, hogy a tchoukball ne csak Dunakeszin, Mendén és Táborfalván, hanem minden megyében elérhető legyen. Akkor lenne elégedett, ha minél több gyerek találkozna vele az iskolákban vagy egyesületi keretek között. A sportágban ugyanis nemcsak egy újabb mozgáslehetőséget látnak, hanem olyan közeget, amely egyszerre fejleszti a mozgást, az együttműködést és a társak iránti tiszteletet.
Inspiráló története túlmutat azon, hogy megtalálta lányának a megfelelő sportágat. Négy évvel ezelőtt tehát egy apuka állt a pálya szélén, és azt figyelte, jó helyen van-e a lánya és élvezi-e, amit csinál. Ma pedig egy sportág hazai építésén dolgozik, és azon, hogy ugyanezt az érzést minél több gyerek átélhesse. Mostanra Bátonyterenye, Pásztó, Albertirsa és Budapest bizonyos tanintézményeiben is elkezdődtek a Szövetség támogatásával a tchoukballképzések.
„Hogy honnan tudjuk, hogy ez működik? Onnan, hogy benne élünk. Nap mint nap látjuk a saját gyerekeinken, hogy mennyire várják az edzéseket, hogyan fejlődnek, és milyen közösséget alkotnak. Nekünk ez a legfontosabb visszajelzés” – zárta gondolatait Marosi Endre.
Sport egy életen át!
