Hatévesen még a karate volt a mindene, ma már a futballpályán kergeti az álmait, közben futóversenyekre jár, és ha úgy adódik, a Városligetben még az édesanyját is lehagyja. A 11 éves Ádám családjában a sport örömforrás, akkor és annyit sportolnak, amennyi éppen jólesik. Közös futások, külön versenyek, nagy álmok és rengeteg mozgás jellemzi anyát és fiát, akiké a hét klubpillanata. A sport Ádám életében szinte észrevétlenül vált mindennapossá. Bár a családban a karate jelentette az első komolyabb közös pontot, a 11 éves fiú ma már elsősorban futballistaként képzeli el magát. A Palota SE-ben versenyszerűen játszik, középpályásként érzi magát a legjobban, és nemcsak az edzéseken mozog. Szabadidejében fut, külön gyakorol, valamint rendszeresen indul mezei futóversenyeken is. Nem is csoda, hogy a család sportos életének egyik fő mozgatórugója éppen ő.

Édesanyja, Ági gyerekként szeretett mozogni, de nem tartotta magát különösebben sportosnak. Első emlékei között a biciklizés szerepel, később az iskolában gyógytestnevelésre járt, ami akkor úgy tűnt, hogy elegendő sportélményt adott neki. Érettségi előtt egy karateklub indult a szomszédos iskolában, ami új lehetőséget nyitott a sportolásban. „Nem voltam sportos kislány, de mozogni mindig szerettem. Sokáig gyógytornára jártam, úsztam is, de ezeken kívül nem volt igényem másra. Amikor már nem kellett járni, akkor éreztem, hogy hiányzik valami. A gimnázium utolsó évében indult egy karateklub a szomszédos iskolában, ahova az egyik barátnőm elkezdett járni. Később az egyik legjobb barátnőmmel mi is csatlakoztunk, és ott ragadtam jó pár évig. Hobbiszintű volt, nem versenyeztem, az egyetem mellett inkább a társaság miatt jártam” – idézte fel Ági, hogyan találkozott először a karatéval. A sportág később a család következő generációját is beszippantotta. Ádám bátyja, Andris már az általános iskola kezdetétől szülei nyomdokaiba lépett és karatézott, így amikor a kisebbik fiú elérte azt a kort, hogy a nagycsoportos óvodások is csatlakozhassanak, tulajdonképpen magától értetődő volt a folytatás először a judóval, majd a karatéval. Érdekes módon azonban a karate nem költözött haza velük. A fiúk a szőnyegen hagyták az edzésen történteket, otthon nem folytatták játékból a küzdelmeket, és egy-egy testvéri összezördülésből sem lett karatebemutató. Persze azért egy-egy formagyakorlat elsajátításánál jól jött, hogy a család többi tagja is otthonosan mozog ebben a sportban.

Mára Ádám más sportágban keresi a sikert. A futballt az iskolában, az osztálytársai mellett kezdte el, pedig a nagyszüleinél már másfél évesen rúgta a bőrt. Jelenleg a Palota SE igazolt játékosa. „Eleve szerettem volna focizni. Amikor az osztálytársaim elkezdtek járni, becsatlakoztam hozzájuk. Amíg tart a tanév, hetente egy edzésem van az SE-ben, emellett az iskolában is járok focira, így heti háromszor edzek. Ezen felül egyedül is szoktam gyakorolni szabadidőmben” – árulta el Ádám, aki legszívesebben középpályásként játszik. Szereti, hogy ezen a poszton védekezésben és támadásban is ott kell lennie, ráadásul a gyorsaságát is jól tudja használni. Példaképe nem más, mint a Real Madrid támadója, Kylian Mbappé, akiben éppen azokat a tulajdonságokat csodálja, amelyekben ő maga is erős szeretne lenni. Ahogy fogalmaz, nincs kedvenc csapata, mindig a kiválasztott játékosával mozog. „Mbappé a példaképem. Nagyon gyors, jól cselez és sok gólt rúg. Cselezni én is szeretek és úgy érzem, jól tudok, anya szerint pedig elég gyors is vagyok. Középpályásként mindenhol kell lennem, védekezésnél és támadásnál is. Szeretek gólt rúgni, de akkor vagyok igazán boldog, ha a csapat nyer, akár úgy is, hogy én egyetlen gólt sem szereztem. Nem baj, ha nem én vagyok a gólkirály, csak nyerjen a csapat” – mesélte Ádám, aki édesanyjához hasonlóan elsősorban nem az eredményekért sportol, sokkal inkább azért, mert örömét leli benne. Persze mint minden fiatal futballista, ő is szeretne minél magasabb szintre eljutni, de nem mindenáron. Az eddigi legemlékezetesebb sportpillanata is a labdarúgáshoz köthető, ami egy iskolai meccsen esett meg vele. „Negyedikben az ötödikesek ellen játszottunk, amikor a kapusunk a felezővonal környékére rúgta ki a labdát, én pedig kapásból beollóztam a kapuba. Nem az első ollózásom volt, de eddig ez a legemlékezetesebb és szerintem a legszebb gólom” – emlékezett vissza.

A foci mellett a futás is egyre fontosabb szerepet kap Ádám életében. Rendszeresen indul mezei futóversenyeken, a LED’s Run pedig különösen emlékezetes számára, hiszen első nagyobb rendezvényén érmet is szerzett. „Nagyon tetszett a LED’s Run, szerintem az időeredményem is jó volt az esős időjárás ellenére. Az volt a taktikám, hogy végig egy tempóban futom az egészet, ami viszont végig gyors” – árulta el a fiatal sportoló. Ági szerint ez az utolsó mondat pontosításra szorul. Ádámnál ugyanis nincs igazán bemelegítő futás, ha rajthoz áll, inkább egyből sprintel. A futás azonban nemcsak versenyeken közös téma náluk. Anya és fia időről időre együtt indulnak el a Városligetbe, ráadásul egészen sajátos módon, már a lakás ajtajától futva teszik meg az utat.

„Ahogy kilépünk az ajtón, futva megyünk a Városligetbe, ahol általában a futópályán rójuk a métereket. Ilyenkor a cél, hogy jól érezzük magunkat. Csak addig futunk, amíg kedvünk van hozzá” – mesélte Ádám. Kedv pedig gyakran van, télen is útnak indulnak, és nem kell hozzá előre megtervezett edzésterv sem. Ha úgy jön ki, futnak. Ahogy mesélik, a táv is kényelmes, a tempót viszont nem mindig tudják összehangolni. „Ádám tudja tartani velem a tempót, fordítva nem” – mondja Ági mosolyogva, hozzátéve, hogy ilyenkor a fiának nem kell különösebb motiváció. Egyszerűen előrefut, lehagyja az anyukáját, majd a végén találkoznak. Miközben Ádám a futballban szeretne egyre magasabbra jutni, Ági saját célokat is hajszol. Tizenegy Ultrabalatonon van túl, versenyeken pedig rendszeresen vállal félmaratoni távot. A hosszabb versenyeket azért is szereti, mert sokszor szakaszokra lehet bontani őket, így mentálisan és fizikailag is könnyebb teljesíteni. Különösen közel áll hozzá a Balaton-felvidék, ahol a dimbes-dombos terep újabb kihívást jelent. Az egyik legemlékezetesebb versenye éppen egy ilyen eseményhez kötődik. „Valamivel több mint félmaratont teljesítettem a Balaton-felvidéken a Koloska Trailen. Már az elejétől elkaptam az érzést, nagyon jól ment, kifejezetten jól éreztem magam közben is, és semmihez sem fogható felszabadult élmény volt beérni. Egész jó helyezést is értem el, pedig nem volt cél. Hatodik lettem a nők között. Ez olyan élmény, amit még legalább egyszer szívesen átélnék” – idézte fel Ági, aki újabb kihívásra készül, ugyanis novemberben a Dunakanyar Félmaratonon áll rajthoz.

A felkészülés nem mindig egyszerű a hétköznapi teendők mellett, de Ági igyekszik hetente többször futni, és egy hosszabb edzést is beiktatni. Otthon erősítéssel is készül, saját testsúlyos gyakorlatokkal, kisebb súlyokkal és szalaggal. A lábak erősítésére különösen figyel, hiszen szerinte erre szükség van ahhoz, hogy megfelelően bírja a terhelést. A táplálkozás és a frissítés egyelőre még nem jelent külön tudományt számára. Rövidebb távokon úgy érzi, elegendő a víz, egy gyümölcsszelet, és az, hogy verseny előtt ne egye tele magát. „Próbálok hetente többször futni, és abból egy hosszabbat. Nem mindig sikerül úgy, ahogy én tervezem. Szeretek felmenni a Hármashatár-hegyre, az mindig hosszabb, de ez ritkán adatik meg a hétköznapi teendők mellett. Terep, kicsit más, mint egy aszfaltos félmaraton, a célom most is csak annyi, hogy jólessen futni” – osztotta meg gondolatait az édesanya. Ha olyan sportágat kellene választaniuk, amiben közösen nem volt még részük, Ádám a baseballt mondaná. Ági viszont inkább egy vadabb kalandot próbálna ki fiával, a raftingot. Bízunk benne, hogy hamarosan sikerül megvalósítaniuk mindkettőt, ami egy újabb közös élményként kerül majd be a családi fotóalbumba. Sport egy életen át!