Fehérváron amatőr röpibajnokság indul

Nagy érdeklődés mellett indult el a MÁV Előre amatőr röplabdabajnoksága Székesfehérváron, amelynek szakmai partnere a Sportoló Nemzet Program. Ez a bajnokság kifejezetten azoknak a felnőtteknek szól, akik versenyszerű múlt nélkül, de annál nagyobb lelkesedéssel szeretnének röplabdázni és csapatban sportolni.

A versenysorozat célja, hogy barátságos, közösségi hangulatban biztosítson játéklehetőséget az amatőr röplabdázóknak, miközben izgalmas mérkőzések és jó hangulatú sportélmény vár minden résztvevőre.

A bajnokság mérkőzéseit a székesfehérvári MÁV Előre Volleyball Centerben (Olasz utca) rendezik meg. A csapatok minimum hat főből állnak, és akár vegyes nemű csapatok is nevezhetnek, így baráti társaságok, munkahelyi csapatok vagy családtagok együtt is pályára léphetnek.

Az első versenynapok már lezajlottak, de április 4-re, május 3-ra és június 6-ra még lehet jelentkezni.

A bajnokság remek lehetőség mindazok számára, akik szeretnék kipróbálni magukat röplabdában, közösségben sportolni vagy egyszerűen egy jó hangulatú sportprogramon részt venni.

A szervezők célja, hogy az amatőr játékosok számára is megmutassák: a röplabda közösségi élmény is.

Csapatok jelentkezése itt: Máv Előre Amatőr röplabda bajnokság jelentkezési lap

Megszakítás