A hét klubpillanata: körbefutották a Balatont a Sportoló Nemzet Klub csapatai
A hétvégén a közösségi sportszeretők figyelme a Balatonra szegeződött, ugyanis több mint 35 000-en rótták a kilométereket, hogy teljesítsék az NN
A hétvégén a közösségi sportszeretők figyelme a Balatonra szegeződött, ugyanis több mint 35 000-en rótták a kilométereket, hogy teljesítsék az NN
Este hét óra, labdapattogás a miskolci tornateremben, a pályán pedig nem profi játékosok, hanem irodából, otthonról érkező felnőttek. Egy közös
Van, amikor egy sportág nem választás kérdése, egyszerűen csak megtörténik. Glatz Léna, a Hoffmann Korcsolya Akadémia ifjú növendéke mindössze egy
Három év alatt alapjaiban írta át sporttörténetét Hercsel Adél, akinek egy nem tervezett nevezéssel indult sportkarrierje. A hét klubpillanatában egy
Ugye veled is volt már olyan, hogy a sikerhez vezető út nem is ott kezdődött, ahol eredetileg gondoltad volna? Így
Ezen a héten egy igazán inspiráló egyetemista párra esett a választásunk a Sportoló Nemzet Klubból. Julcsi és Dávid, mindketten 22
Március második hetének klubpillanata Korom Miláné Mezőtúrról, aki a koronavírus-járvány idején kezdett rendszeresen kerékpározni, azóta viszont hetente 5-10 órát is
Március első hetének klubpillanata Borbély Lászlóé Budapestről, aki egy könnyed esti futás közben küldte ezt a fotót a Margitszigetről. Klubtagunk
Egy fiatal drukker az Újpest kanadai légiósának, Maxim Golod 75-ös mezében szurkolta végig az OB I rájátszásában rendezett UTE–Budapest Jégkorong
A Valentin-napi hétvégén sokan vacsorával vagy virággal ünnepeltek. A Sportoló Nemzet közösségéből azonban Bala és Dóri másképp döntött: túracipőt húztak
Szolnok sportélete az elmúlt héten igazán mozgásba lendült! A Sportoló Nemzet Tanév Közösségi Sport és Családi Nap 8. állomása a szolnoki
A Sportoló Nemzet Tanév egyik legfontosabb célja, hogy az iskolások és családjaik testközelből élhessék át az élsport inspiráló pillanatait. Ennek jegyében
A weboldal működése során rövid szöveges, vagy számsorokból álló kódokat (süti/cookie) alkalmazunk. A sütiket a webszerver hozza létre a böngészője segítségével és azokat az Ön gépén egy elkülönített könyvtárban tárolja. A sütik alkalmazásának céljai: az oldal megfelelő működésének biztosítása, marketing, illetve analitikai célok. Az oldal megfelelő működéséhez elengedhetetlen sütik nélkül az oldal funkcionalitása teljeskörűen nem biztosítható, ezek esetében az adatkezelés jogalapja, hogy az Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet közérdekű feladatainak végrehajtásához szükségesek. Az oldal működéséhez nem elengedhetetlenül szükséges sütik esetén az adatkezelés jogalapja az Ön felhasználói hozzájárulása. A sütikkel, valamint a kapcsolódó adatkezeléssel összefüggő bővebb tájékoztatást az alábbi linkre kattintva érheti el: adatkezelési tájékoztató