Minden egy videóval kezdődött a World Aquatics oldalán, egy órával később pedig a Duna Arénában, a junior szinkronúszó Eb vegyes páros programján találta magát István és Sándor. Apukát és fiát a Sportoló Nemzet feliratú táskájuk miatt szólítottuk meg a helyszínen és hamar kiderült, nem először találkoztak a Sportoló Nemzet Programmal. A héten övék a klubpillanat.
Átlagos szombatnak ígérkezett, amikor a közös reggelit követően a 3 éves Sándor édesanyja megnézett egy videót a telefonján. A zenét hallva a kisfiú azonnal odaszaladt hozzá, hogy együtt is megnézzék a mindössze 24 másodperces felvételt, amelyen egy szinkronúszó csapat víz alatti és víz feletti mozgása volt látható párhuzamosan. Ez annyira megtetszett a fiúnak, hogy eldöntötte, ő bizony élőben is látni akarja a vízben táncoló lányokat.
Ahogy egy ilyen korú gyermeknél lenni szokott, ez az elhatározás nem egy távoli majd vágya, természetesen most és azonnal gondolta a megvalósulást. A család emlékezett rá, hogy a Sportoló Nemzet hírlevelében kedvezményes belépőre lehetett jelentkezni a héten a budapesti junior szinkronúszó Európa-bajnokságra, ezért rákerestek a részletekre és a napi programra. Kiderült, hogy a vegyes páros döntője pont egy óra múlva kezdődik, ráadásul ingyenesen megtekinthetik, így nem sokat gondolkodtak, autóba ültek és elindultak a Duna Arénába.
Elmesélték, hogy amikor beléptek az Arénába, Sándor elámult a hosszú medencék és a toronyugráshoz használt eszközök láttán, mert bár az édesapa elmondása szerint korábban már több sporteseményen is járt, versenymedencét eddig csak a televízióban látott.
Lelkesen figyelte a párosok koreográfiáit, minden versenyzőt megtapsolt, és hamar bekapcsolódott a népes spanyol szurkolótábor biztatásába. Különösen az tetszett neki, amikor a pontszámok megjelenésekor mindig az aktuálisan első három helyen álló páros helyet foglalhatott a kijelölt székeken. A hangulat pedig aligha lehetett volna jobb számára, ugyanis a spanyol páros végül megnyerte a döntőt.
Beszélgetésünk közben az is kiderült, hogy az édesanya rendszeresen sportol, fut és szabadtéri kondiparkokba jár. Az édesapa és kisfia viszont egyelőre inkább nézni szeretik a versenyeket és a mérkőzéseket. Gyakran járnak sporteseményekre, Sándor fiatal kora ellenére látott már élőben labdarúgást, jégkorongot, strandröplabdát, vívást, egyszer pedig édesapjával kezdőrúgást is elvégezhetett egy élvonalbeli futsalmérkőzésen. Noha még csak hároméves, igazi Sportoló Nemzet Klubtag, ugyanis már kétszer lefutotta a LED’s Run rövid távját. Az egyik ilyen eseményen kapta a Sportoló Nemzet hátizsákot, ami most a hét klubpillanata főszereplőjévé tette.
További sportos élményeket kívánunk!
Sport egy életen át!