Május 14-én kezdetét veszi a Tour de Hongrie, Magyarország legnagyobb kerékpáreseménye, amely a sorozat 100. évfordulós versenye lesz. A 875 km-es távon idén nem áll rajthoz Valter Attila csapata, így a magyar versenyző sem, aki 2020-ban tizenöt év után az első hazai győztese volt a magyar körversenynek. A Sportoló Nemzet Program elkötelezett aziránt, hogy támogassa a szülőket és a gyerekeket az egyéni adottságaikhoz és igényeikhez legmegfelelőbb sport kiválasztásában és az élethosszig tartó sportolás ösztönzésében. Valter Attila pályája is mutatja milyen összetett folyamat a megfelelő sportág megtalálása és a sikerhez vezető út!
A magyar kerékpárklasszis sikeréhez vezető útról édesapja és edzője, Valter Tibor korábbi kerékpárversenyző osztotta meg gondolatait.
Beleszületett a sportba
Mondhatni, édesapja lakásának pincéjéből indult el Valter Attila kerékpáros karrierje, ugyanis Valter Tibor csapatának központja saját lakásának alagsorában volt, ott kezdték az edzéseket és szerelték a bicikliket.
„Ő már úgy nőtt bele ebbe az egészbe, amikor megszületett, hogy apu versenyzik, utána apu csapatot vezet, edző bácsi, biciklit szerel és minden mást is csinál. Mindenféle sportágat kipróbált, szerencsére bőven volt miből válogatnia, mert Csömörön gazdag sportélet volt, de valahogy mégis a bicikli maradt” – mondta Valter Tibor, aki egykor maga is kerékpárversenyző volt.
A mountain bike-ot cserélte országútira
Már az első eredmények láttán egyértelművé vált, hogy a kerékpár szeretete tehetséggel is párosult Valter Attilánál. Édesapja jószívvel emlékszik vissza egy U15-ös grazi többnapos Európa-bajnokságra, amelyen nemcsak a számára kedvelt versenyszámban volt sikeres fia, hanem más futamokban is. Noha először Mountain Bike-kal kezdett, 17-18 éves korától jelent meg párhuzamosan az országúti kerékpárversenyeken is, azonban felnőttként döntött és nem vállalta azt, amit Vass Kata Blanka a párizsi olimpián sikeresen képviselt, hogy egyszerre két szakágban is elindul.
„Amikor eljutottunk egy-egy olyan nemzetközi versenyre, amiről már azt gondoltuk, hogy színvonalat képvisel és 13 évesen képes volt dobogóra állni, akár meg is nyerni, akkor már úgy gondoltuk, hogy van keresnivalója ebben a sportban. Onnantól folyamatosan jöttek az eredmények” – mondta büszkén az apa. „A sport csúcsát jelentő World Tour viszont gyakorlatilag már annyira nehéz, hogy fél vagy negyed százalék dönti el, hogy első vagy huszonötödik vagy. Néha összejön egy-egy komolyabb eredmény, mint például a párizsi olimpián. Úgy érzem, hogy az neki lett kitalálva, az ilyen típusú pályára van a legnagyobb tehetsége, ahol egyperces, ötperces emelkedők követik egymást. Ha ilyen lesz Los Angelesben is, akkor reméljük, hogy ott is helyt tudunk állni” – tette hozzá.
„Én sem tudtam, hol a határ”
Sok szülő várja a tuti receptet a sikerre. Valter Tibor kendőzetlenül kimondta, hogy olykor neki sem volt könnyű határt szabni szülőként és edzőként sem. Arra pedig álmában sem gondolt, hogy egykor fia a legjobbak között versenyezhet.
„Én sem tudtam, hol a határ. Valahogy együtt jönnek az eredmények, meg hogy mennyi energiát rak bele a család, a szülő anyagilag. Hiába működtetek biciklicsapatot, a saját gyerekemnek még én vettem a biciklit és én csináltam mindent, ami többmilliós történet volt. Hogyha összetöri, akkor pedig kezdheted elölről, vagy javíttathatod nagyon sok pénzért. Ez egy drága sport. Ha nem vagyunk multimilliomosok, akkor súlyosan a pénztárcába kell nyúlni ahhoz, hogy működjön, remélve, hogy megéri” – vallott őszintén a mélységekről és magasságokról a szakember.
„Most már legalább vannak példák. Annak idején nem gondoltuk, hogy Attila World Tour-versenyző lesz, azt sem tudtuk, hogy egyáltalán el lehet kerülni a World Tourba. Olyan volt, mintha egy másik sportág másik ligája lenne, ami egy zárt világ és oda nem lehet bekerülni magyarként. Egyedül Bodrogi volt, aki előtte sikeresen próbálkozott. Azonban azóta eltelt 20 év, nem volt utánpótlás, majd hirtelen lett egy Valter Attila, egy Vass Blanka és reméljük, hogy Fetter Erik és Dina Márton is meg tudja állni a helyét ezen a legmagasabb szinten. Illetve jönnek a fiatalok. Szerencsére van 3-4 jó magyar csapat, ahol a gyerekek lehetőséget kapnak a fejlődésre” – zárta gondolatait Valter Tibor.
A 2025-ös Tour de Hongrie-t május 14-18. között rendezik a Budapest – Győr; Veszprém – Siófok; Gödöllő – Kékestető; Tata – Székesfehérvár és Etyek – Esztergom szakaszokon. A 0. napon, a budapesti csapatbemutatót követően pedig a Sportoló Nemzet Program Procycling aktivitással készül a Műegyetem rakparton. Ne hagyd ki!