Gyere és szurkolj a 3×3-as kosárlabdázóinknak az olimpiai szereplésért!
Ismét sportünnep – ezúttal a 3×3-as kosárlabda olimpiai selejtező – lesz Debrecenben 2024. május 16-19. között. A helyszín jó előjel nekünk, mert néhány héttel korábban itt harcolta ki csodálatos játékkal az olimpiai szereplést a női kézilabda-válogatottunk. A kosarasokra mind a férfiaknál, mind a nőknél nehéz, de nem teljesíthetetlen feladat vár, ezért elkél a szívből jövő, viharos biztatás. Ne hagyjuk ki az esélyt, zúgjon a „Hajrá, magyarok”!
A cívisváros főterén – 2021 után immár második alkalommal – zajló torna az utolsó esély az olimpiai kvalifikációra. Öt férfi és női csapat már korábban kvalifikálta magát, a fennmaradó három-három helyért pedig most, május 16-19. között zajlik majd a küzdelem. A csoportmeccseket csütörtöktől szombatig játsszák, vasárnap pedig az egyeneskieséses szakaszra kerül sor.
A férfiaknál a résztvevők Litvánia, Franciaország, Mongólia, Belgium, Ausztria, Svájc, Németország, Puerto Rico, Kanada, Lengyelország, Spanyolország, Izrael, Egyiptom, Magyarország, Madagaszkár. Mi a B-csoportban kezdünk, ahol igencsak erős ellenfelek várnak: Ausztria, Puerto Rico és Izrael. Ebben a csoportban szinte lehetetlen megjósolni, hogy ki hányadik helyen végez majd: Ausztria a 3×3 egyik európai nagyhatalma, Puerto Rico pedig az Amerika Kupa győztese, de Izraelt sem lehet félvállról venni. Viszont a magyarokat sem akármilyen fából faragták, így parázs meccsek várhatók, főleg, ha a hazai pálya és a közönség igazán feltüzeli őket!
A női mezőnyt Németország, Kanada, Spanyolország, Magyarország, Hollandia, Japán, Litvánia, Csehország, Egyiptom, Olaszország, Ukrajna, Izrael, Mongólia, Chile és Tunézia válogatottjai alkotják. Lányaink a D-csoportban kezdenek, Hollandia, Olaszország és szintén Izrael ellen. Bár az esélyeink jók, itt sem dőlhetünk hátra, hiszen az előző tornán Hollandia épphogy lemaradt a kijutásról. Izrael is komoly válogatott, míg Olaszország az a csapat, aki 2021-ben egy utolsó másodperces kosárral akadályozta meg az olimpiai kijutásunkat.
A magyar női válogatott Papp Klaudia, Böröndy Vivien és Szabó Fanni, valamint Kiss Virág összeállításban indul, a férfiaknál Ivosev Tamás és Demeter Attila, Komma László, illetve Uros Rosics alkotja a válogatottat.
Természetesen a Sportoló Nemzet is jelen lesz az eseményen: május 16-19. között délutánonként Debrecen főterén kosárpalánkra dobó versenyt rendezünk és a bátor résztvevők értékes, sportos ajándékokat kaphatnak. A gyerekeknek külön eseményt szervezünk: május 18-án, szombaton, az Oláh Gábor utcai Sportcentrumban debreceni és környékbeli sportolópalánták különböző kosárlabda-specifikus aktivitásokon vehetnek részt. A 10 éven aluli gyermekek számára sorverseny, a 10-12 év közöttieknek mini kosártorna, míg az U14-es, U16-os és U23-as korosztálynak egy 3×3-as kosárbajnokság a program.
Magyar mérkőzések az olimpiai selejtezőtornán:
Május 16. csütörtök
19:20 Magyarország – Izrael (női)
21:35 Magyarország – Hollandia (női)
Május 17. péntek
19:20 Izrael – Magyarország (férfi)
21:35 Magyarország – Puerto Rico (férfi)
Május 18. szombat
20:45 Olaszország – Magyarország (női)
21:35 Ausztria – Magyarország (férfi)
Fotók: Magyar Kosárladbázók Országos Szövetsége